Építészeti minőség, ahol egy típustervnek is létjogosultsága van
Típusházaknál, mintaterveknél jogosan felmerülő kérdés, hogy az előre elkészített és részletesen kidolgozott tervek miatti kötöttségek miképpen hozhatók összhangba a megrendelők egyedi igényeivel, az eltérő tervezési programokkal.
Jól végiggondolt és alaposan kidolgozott megoldást javasolt erre a problémára a „Házat, de gyorsan!” építészeti tervezési ötletpályázaton dicsérő oklevelet nyert, a Leier honlapján Ikva névvel szereplő típusház, amelyet Nyul Dávid tervezett. De ne szaladjunk ennyire előre!
A Leier saját honlapján egy húsz tervből álló „inspirációtárat” hozott létre. Annak érdekében, hogy az építtetők minél nagyobb kínálatból tudjanak választani, 2022-ben pedig ötletpályázatot is kiírt. A pályázatnak az volt a célja, hogy a díjazott, kiválasztott tervekkel kibővítse az ötlettárat. A szerkezeti anyagokat gyártó piacvezető magyar cég méretpontos előregyártott elemekből épülő típusházaival azoknak az építkezőknek kíván segíteni, akik a költségek, a minőség és a határidők tekintetében is a kiszámíthatóságra törekszenek.
Tekintsük át röviden, melyek az alapvető jellemzői a Leier típusházaknak és miért érdemes azokkal számolni annak, aki gyorsan és a költségeket kézben tartva kíván építkezni.
Ezek a házak kéregfalas technológiával készülnek, ezáltal igen gyorsan szerkezetkészre építhetők. A gyorsaságot szolgálja az is, hogy az elektromos szerelvények már a gyártás során belekerülnek a kéregfalakba, valamint, hogy a falak felületét nem szükséges vakolni, sima felületüknek köszönhetően elegendő glettelni. Különösen előnyös megoldás a Leier által kifejlesztett klímafödém, a kéregpanel elemekben előre elhelyezett hűtő- és fűtőrendszer. Ezeken túlmenően a Leier típusházak nagy előnye, hogy a megrendelő már a folyamat elején, a terv kiválasztásakor pontosan tudja a szerkezetkész épület árát, össze tudja hasonlítani a különböző méretű épületeket, kellően alátámasztva tudja eldönteni, hogy milyen és mekkora házat kíván megépíteni.
És most nézzük, hogyan készült és mit kínál az inspirációtár új tagja, az Ikva ház!
„Próba-szerencse lendülettel vágtam neki a pályázatnak. Nem gondoltam, hogy beválasztják a tervemet, de természetesen nagyon örülök neki. Fiatal építész vagyok, egy neves építész irodában dolgozom és ez a pályázat egy nagyon jó megjelenési lehetőség volt számomra.” – mondta az építész. Nyul Dávid a Pécsi Tudományegyetemre járt és a BSC képzés elvégzése, 2013. óta a Napur Architect Kft. irodában dolgozik mestere, Ferencz Marcel DLA mellett. Közben levelezőn elvégezte a mesterképzést is. „Itt a Napurban izgalmas projektekben vehetek részt, ezek nemcsak szép, de nagyon nagy munkák, ezekhez képest igazi léptékváltás egy ilyen családi ház megtervezése. Számomra azért volt hasznos ez a pályázat, mert kimozdított ezekből a nagy struktúrákból és egy kicsit mikroszinten is tudtam gondolkodni. Sok pályázaton indultam már, közöttük külföldieken is. 2022-ben a „Természetközeli kilátók” című kétfordulós pályázaton a Győr melletti Abdára tervezett kilátóval első díjat nyertem. Ez egy tanulságos feladat volt számomra és úgy volt, hogy megépítik, de erre még várni kell.”- meséli a tervező.
Nyul Dávidnak a Leier pályázatán dicsérő oklevelet nyert pályamunkája a régi népi építészetben gyakori háromosztatú ház alapgondolatára épül, amely házaknál az egyszerűség az időtlenséget is jelentette. Az Ikva ház is erre az egyszerűségre épül, feszes geometriájával modern megjelenésű, ugyanakkor a népi építészeti hagyományokat őrző, az utcára merőleges gerincű, oromfalas ház archetípusát mutatja. A földszintes épület egy nagy közösségi térből és az ebből a térből nyíló szobákból áll. A ház két szélén találhatók a lakószobák, az egyik oldalon a szülői háló a hozzá tartozó fürdőszobával, a másik oldalon pedig a három gyerekszoba. A tervező a különválasztott lakóegységek között helyezte el a közös használatú teret és ebbe a térbe állította a kompakt kialakítású, bútorszerű kiszolgáló blokkot, ami a nappali terébe forduló, a kandallót is tartalmazó nyitott konyhafalat, a háztartási-gépészeti helyiséget, a gardróbot és a vendég-mellékhelyiségként is szolgáló gyerek-fürdőszobát foglalja magába. A közös használatú tér maradék része a nappali-étkező, amely egy hatalmas eltolható üvegajtóval kapcsolódik a kerthez. A ház két végén található lakóegységek Leier előregyártott kéregfal elemekből készülnek, a közös használatú terek könnyűszerkezetes kialakításúak. A tervező a pályázatra benyújtott tablóján szemléletesen levezette az épület morfológiáját és evolúcióját. A lakás közösségi tere választja el a lakótereket és adja meg a feloldást a típusterv kötöttsége és a megrendelő egyedi igénye közötti esetleges feszültségre. A közös használatú tér igény szerint megnyújtható, a nappali- étkező tere bővíthető és további térelemek elhelyezésével további funkciók is elhelyezhetők, egyéb helyiségek is kialakíthatók.
„Az volt az elképzelésem, hogy a ház alakú tömegben a szobák afféle nyugvó pontok, és azzal, hogy ezeket kettévágom és széthúzom, a két széthúzott tömeg között kialakul ez a közösségi tér, ami a megérkezés helye és ami a legtöbb flexibilitást nyújtja. Ez a tér a legalkalmasabb arra, hogy a megrendelők a saját igényeik szerint alakítsák. Húzható, akár megtörhető, csavarható is. A pályázatra benyújtott épület egy egyszerű hasáb formáját kapta. Amikor a pályázatot készítettem, a tervezési folyamatnak abban a szakaszában, akkor úgy gondoltam, hogy ez a könnyedség, a tömegnek ez a széthúzása faszerkezetes megoldással valósítható meg. Az építész egy pályázat beadása után utólag mindig tovább gondolja a tervet, így tettem én is és úgy gondolom, hogy a közösségi teret nem csak széthúzni lehet, hanem ott akár ugrás vagy törés is elképzelhető, és ezt a Leier kéregfal- és födémelemeiből is meg lehet csinálni.” – mutatta be a tervet az alkotó.
„Annak ellenére, hogy a társadalomban a típusterv szónak rossz hangzása van, a mai világban az előregyártás és a gyorsaság egyre jobban előtérbe kerül. Szerencsére a múlt hibáin tanulva most már elsődleges fontosságú a minőség és az építészeti színvonal. Az ilyen típusterveknek, mint amit a Leier kínál, mindenképpen van létjogosultsága. Nem mindenki teheti meg hogy a nulláról kiindulva teljesen egyedi házat terveztessen meg egy építésszel, ugyanakkor ezeknek a típusterveknek is van egyfajta rugalmassága. A megrendelő látja a teret, amibe bele tudja élni magát és – természetesen egy építész közreműködésével – tud rajta változtatni annak érdekében, hogy a neki megfelelő kialakítású otthona épüljön meg. Egy háznál természetesen nem lehet mindent előregyártott szerkezetekből készíteni, de törekedni kell az időfelhasználás csökkentésére és ezekkel az előregyártott Leier elemekkel nagyon gyorsan lehet dolgozni. Véleményem szerint a megrendelőnek nagyon hasznos, mert sok élőmunkát és időt spórol azzal, ha előregyártott szerkezetekből, előregyártott technológiával épít.” – vallja Dávid.
Szerző: Tóth Balázs, építész