Mezőgazdasági csarnokok előregyártott technológiával

Ugyan a mezőgazdasági termelésre legnagyobb hatást gyakorló tényezőként az időjárást szokás említeni, manapság számtalan más is nehezen kiszámíthatóvá teheti az üzletmenetet.

Szakemberhiány, építőanyag beszerzési problémák, gyorsan változó árak, előre kiszámíthatatlan költségvetés, bizonytalan megtérülési idő – ilyen körülmények között megfelelő pályázat esetén sem csoda, ha nehéz dönteni egy-egy épületberuházásról.

Felmérések szerint a gazdák, mezőgazdasági vállalkozások - mások mellett – jelentős kockázatként értékelik telephelyeiknek új épületekkel, létesítményekkel történő bővítését. Lássuk be: egy építkezés, felújítás kevésbé „változékony” körülmények között is alapos előkészületeket igényel, és a folyamatot pedig számos előre nem látható tényező befolyásolhatja.

Azok számára, akik építkezést terveznek kiszámítható és rugalmas megoldást kínálnak a Leier előregyártott technológiával készült vasbeton elemei, amivel bármilyen funkciójú csarnok gyorsan szerkezetkészre építhető.


Mezőgazdasági épületek, csarnokok gyorsan, tervezhető költségekkel

A felsorolt problémák azonban nem csupán mezőgazdasági célú beruházást tervezők számára okoztak fejfájást az elmúlt években. Nem is meglepő, hogy az építőipar egyre másra áll elő a kevés előmunkával, esetleg kevesebb szaktudással gyors építést ígérő technológiákkal. Ilyenek a mára széles körben – középületek, többlakásos lakóépületek, családi házak, garázsok vagy műhelyek esetén – alkalmazott előregyártott vasbeton falak, födémek, vagy akár lépcső elemek, amelyekkel történő építéssel a szerkezetkész épület gyorsan nő ki a földből. Számítások támasztják alá, hogy a Leier előregyártott betontechnológiájának alkalmazásával a hagyományos építési technológiákkal szemben akár 20 - 30% költségmegtakarítás is elérhető, és hetekkel, hónapokkal is lerövidülhet a kivitelezés ideje.

A technológia előnye önmagából adódik: az előregyártásnak köszönhetően jelentős élőmunka megspórolható. Tapasztalatok szerint például egy családi ház szerkezetkész állapotra építéséhez 3 napra 4 emberre és az őket irányító projektvezetőre van csupán szükség. Jóllehet egy csarnok méretei döntően dimenziót jelentenek, ám a formájukat tekintve általában az egyszerűség jellemzi őket. Az építkezés során nincs szükség zsaluzatra, vasalásra, a panelek méretéből adódóan pedig gyorsan és egyszerűen kialakítható a faltest és a födém. További munka és idő takarítható meg azzal, hogy a falba és födémbe már a gyártás során belekerülhetnek az elektromos és gépészeti elemekhez szükséges beépítési pontokon az elektromos vezetékek helyeinek kirekesztése és a szükséges dobozok, így nem kell utólag vésni, sőt a felület miatt vakolni sem. Az épület energetikai igényei alapján határozható meg az optimális falvastagság, amivel akár értékes négyzetméterek nyerhetők a belső térben.

A falelemek természetesen a beruházás technológiai feltételeihez és a megrendelő egyedi igényeihez igazodva készülnek. Alapvetően nincs kötött méretraszter, jóllehet az elemek nagyságának a logisztikai lehetőségek határt szabhatnak. De persze akár hatalmas falak is készülhetnek, aminek gyártáshoz optimalizált darabjainak megtervezése a Leier gyártó mérnökeinek feladata.


A pincétől a tűzfalig

Nem csak különböző kéregfal és födémelemek, lépcsők, de még tömör vasbeton erkélyelemek vagy előregyártott pincék, garázsok is megtalálhatók a Leier széles, előregyártott technológiával készült elemeinek termékpalettáján. Ezek egymáshoz kompatibilisek, így könnyen és pontosan lehet dolgozni velük. Például a födémpallók egymás mellé építésével teljes értékű, azonnal terhelhető födémtest létesíthető alátámasztás, zsaluzás és vasbeton mező kialakítása nélkül, míg költséghatékonyan és gyorsan épülhetnek liftaknák vagy tűzfalak is ezzel a technológiával.