Év háza 2025: a Leier főtámogatói különdíját egy energiatudatos aprócska egri ház kapta

A két fődíj mellett két szakmai különdíjat és három támogatói különdíjat vehettek át a nyertes épületek tervezői a Leier által hatodik éve támogatott Év háza pályázat idei díjátadó ünnepségén a Symbol Budapestben.

A zsűri 31 lakóépület és 23 középület közül választotta ki és díjazta a legjobbakat a legismertebb és elismertebb, független építészeti pályázaton.

Az Év háza pályázat célja - immáron közel 40 éve -, hogy számba vegye és megismertesse a szakmai és a nagyközönséggel azokat a minőségi építészeti alkotásokat, amelyeket nemcsak esztétikai, hanem környezeti és gazdaságossági szempontból is példaértékűeknek ítél. A pályázat 2008 óta tartó újkori történetében ismét sok magas minőségű építészeti alkotás közül választotta ki a zsűri a hét legjobbat. „Köszönet illeti a pályázókat bátorságukért és igényes munkáikért, amelyeket évről évre a zsűri asztalára tesznek. Kívánjuk, hogy az elkövetkező évek termése is hasonlóan nehéz döntések elé állítsa a grémiumot, mint idén. – emelte ki értékelésében Noll Tamás, Ybl Miklós-díjas építész, a zsűri elnöke. 
Az évek során a célok nem, ám azok a feltételek, amelyek között egy háznak esélye van a magyar építészeti közélet rangos, független díját elnyerni, sokat változtak. Látvány, a környezetbe, tájba illeszkedés, a meglévő épületek tisztelete, a korszerű technológia vagy éppen a gazdaságossági szemlélet, esetleg a tartózkodó építészeti magatartás – számos oka lehet annak, ha egy-egy családi ház, középület vagy újabban társasház a díjazottak közé kerül. Komlós Andor, az Év háza pályázat főtámogatója, a Leier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a támogatók nevében az építőipar jelenlegi, kihívásokkal teli körülményei ellenére keletkező kiváló munkák minőségét és sokszínűségét emelte ki. „A pályázatok minősége bizonyítja, hogy a magyar építészek a gazdasági nehézségek ellenére is kiemelkedő munkát végeznek. A Leier immár hat éve támogatja a díjat, mert hisszük, hogy valódi értéket képvisel és köszönjük mindenkinek, aki velünk együtt hisz benne.”  A Leier főtámogatói különdíját a zsűri ezúttal Fajcsák Dénesnek és Fábián Gábornak ítélte oda, akik Egerben egy aprócska, energiatudatos családi ház terveivel nyerték el a zsűri elismerését. „Az Év Háza pályázat a kezdetektől törekszik arra, vagy legalábbis megpróbál arra törekedni, hogy az átgondolt, visszafogott, takarékos épületeket emelje ki és mutassa be példaként. Egyik házat sem másolásra ajánlja, hiszen semmi sem tökéletes, hanem az elképzelések, az irányok, a megoldások megismerésére, végiggondolására.” – emelete ki Tóth Balázs, építész, a zsűri tagja a díjátadón elmondott értékelésében.

Családi ház a fák között és óvoda a kastély parkjában

A családi házak és a három társasház közül, a lakóépület kategóriában a somogytúri csendes, félreeső helyen álló épület bizonyult a legjobbnak. „Az épület nem a hagyományos településszövethez igazodik, hanem a tájra reflektál. Illeszkedése nem formai, sokkal inkább atmoszférikus: az erdő közelsége határozza meg építészeti karakterét. Léptékével, ritmusával, tereinek működésével válik a környezet szerves részévé. Kortárs építészet, amely természetközeliséget, nyugalmat és időtálló minőséget közvetít.” – fogalmazott Szoják Balázs, építész, a pályázat kurátora, a 2025. évi Év háza építészeti pályázatra benyújtott családi házról, amelynek tervezői Villányi Norbert és V. Marton Rozália vehették át idén a családi házak és társasházak összevont kategóriájának fődíját. 

A középület kategóriában Kisberzsenyi-Nagy György munkája érdemelte ki a fődíjat, amelyet a keszthelyi felújított „kiskastély”, a műemléki épületből kialakított Római Katolikus Óvoda példaértékű, adaptív újrahasznosításáért ítélt oda a szakmai zsűri. Az indoklásban Noll Tamás, építész, a zsűri elnöke kiemelte, hogy ezzel a munkával az eredetileg közel két évszázados, az utóbbi időben teljesen lepusztult, értékes épület megmentése, és a mai kor esztétikai és építészmérnöki igényeinek magas színvonalon történő átformálása volt a kiemelkedő módon megoldott feladat, amelyet a zsűri nagyra értékelt.

A Magyar Építész Kamara szakmai különdíját az A Fiúk Építész Stúdió, Varga N. Dániel és Kabdebó Zoltán vehették át egy 200 éves műemléki lakóház korszerűsítéséért, míg a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai különdíját a zsűri a CAN Architects Studió csapatának ítélte oda, a Mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium felújításán végzett munkájukért. Az építészek Cseh András, Köninger Szilárd, Élő József, Németh Dávid és Tátrai Ádám, a munkatársak pedig Horváth Márton és Vadász Vanessza voltak.

Hét szakmai díj talált gazdára

„Hálásan köszönöm a zsűrinek és a támogatóinknak, hogy immár 17 éve közösen őrizzük az Év háza szellemiségét. Ez a partnerség mára jóval több egy pályázatnál vagy egy eseménynél: valódi szakmai fórummá vált, amely értékközösséget teremt és példát mutat. Évről évre egyre jobban érezhető, hogy szükség van olyan alkalmakra, helyekre, eseményekre, amelyek nem a szekértáborok kialakulását, hanem éppen az együttműködést, a közös értékek tiszteletét erősítik.” – fogalmazott a nyitóbeszédében Szoják Balázs, építész, az Év háza pályázat alapító kurátora.

Az Év háza pályázat különlegessége, hogy a támogatói különdíjakról is a zsűri dönt, és ajánlja az értékelése szerint arra érdemes építészek munkáit a támogatóknak díjazásra. Ez azt jelenti, hogy a hét kiosztott díj mindegyike szakmai díj. 
A Leier főtámogatói díján túl a Meva Zsalurendszerek Zrt. támogatói különdíjának nyertesei Prof. Kertész András Tibor DLA és Tóth Tamás voltak, akik a balatonfüredi Füredliget Pavilonért kapták az elismerést. A Terrán Tetőcserép-Gyártó Kft. támogatói különdíját pedig szintén egy balatonfüredi épület, az Esterházy-kastély, látogatóközpont és múzeum felújításának tervezéséért Herczeg László és Vörös Tamás DLA vihették haza.


Év háza 2025 díjazottak csoportkép


De ne feledkezzünk meg azokról a szakemberekről sem, akik idén a döntést meghozták!

Az Év háza zsűrijének tagjai 2025-ben


Elnök: Noll Tamás, Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke
Társelnökök:
•    Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
•    Fazekas Katalin DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének delegáltja
•    Tutervai Mátyás, a Magyar Építész Kamara alelnöke
•    Szoják Balázs, építész, az „Év háza” díj alapító kurátora

Tagok:
•    Tóth Balázs, építész
•    Dr. Tóth Elek, címzetes egyetemi tanár, BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék
•    Király Zoltán, 2024-ben Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építész

Az Év háza pályázat idei nyerteseiről további információ a www.evhaza.hu weboldalon olvasható.