Betoncserepek
Ha tetőfelújításra készülünk vagy akár új építésű házunk esetén, akár a tervezési szakaszban, de a tetőfedő anyagról való döntés előtt állunk, tekintsük át, milyen előnyöket kínál, ha a tartós beton mellett döntünk.
A betonspecialista szakértők szerint a héjazat anyagának kiválasztásával kapcsolatban az esztétikai elvárásokon kívül a hosszútávú tartósság, valamint költséghatékonysági szempontok is az elsődlegesek közé tartoznak. Egyszerűbben megfogalmazva tehát, a tető legyen sokáig változatlanul látványos és szép és persze ne kerüljön sokba. Jogos elvárás.
De hogyan tesz ennek eleget egy beton tetőcserép?
7 érv a beton tetőcserép mellett!
A BETON TETŐCSERÉP BÁRKI SZÁMÁRA KÖNNYEDÉN ELÉRHETŐ TETŐFEDŐ ANYAG
Kezdjük is egy, a betonnal, mint anyaggal kapcsolatos mondással, amely úgy hangzik: „..minél idősebb, annál erősebb…”. Többek között a beton tetőcserép is éppen ezért nevezhető erős, tartós, így tartósan szép tetőfedő anyagnak, ami általában széles vásárlói réteg pénztárcájának és ízlésének is meg tud felelni. A fenti kijelentés alapja, hogy az anyagban lezajló kémiai folyamatnak köszönhetően a beton szilárdsága az idő múlásával folyamatosan nő, többek között ez a záloga a beton időtállóságának.
A TETŐ MINŐSÉGE ÉS AZ ÉPÜLET ENERGIAFELHASZNÁLÁSA ÖSSZEFÜGG!
Egy beton tetőcseréppel fedett, szakszerűen megépített tető fontos szerepet játszik az épület energiamegtakarításában. Ennek kulcsai a megfelelő hőszigetelés és átszellőztetés, amelyek csökkentik a hőterhelést, valamint a megfelelő alszerkezet kialakítása, ami a tető tartósságáról és külső hatások elleni védelméről gondoskodik. Ilyen tetőt érdemes jó minőségű beton cseréppel fedni.
A BETON STABIL ÉS MASSZÍV ANYAG, AMELY IDŐVEL NEM GYENGÜL, HANEM ÉPPEN ERŐSÖDIK
A beton cserepek szilárdsága, vízzáró képessége és egyben fagyállósága a beton szilárdulásával és így az idő előrehaladtával folyamatosan növekszik. Ez az akár 50 év élettartam egyik alapja.
A BETON TETŐCSERÉP A KÖRNYEZETI HATÁSOKNAK ELLENÁLLÓ TETŐMEGOLDÁS
Alapanyagának, gyártási technológiájának, valamint felületkezelésének köszönhetően a beton tetőfedő anyagok színe egységes, UV-stabil, nem mohásodik, nem kopik, nem vonzza a villámokat, felületét a jégverés nem károsítja. A hézagmentesen egymásba kapaszkodó beton cserepekből álló héjazatot az egyre szélsőségesebb időjárási jelenségek és környezeti hatások sem rombolják, mert azoknak többek között a fedőanyag nagy szilárdsága és tömege stabilan ellenáll.
A BETON TETŐFEDŐ ANYAGOK JELLEMZŐJE AZ ÁLLANDÓ MINŐSÉG
A betonösszetétel, a bedolgozási és utókezelési technológia együttesen gondoskodik a beton tetőcserepek minőségéről, így pl. nyomószilárdságáról, méretpontosságáról, ezért a betontechnológiára általánosságban jellemző kijelentések csak megfelelő gyártás esetén igazak. A Leier modern technológiája egészen biztosan garantálja a minőségi betonra jellemző itt említett tulajdonságokat. A beton tetőcserép nem vetemedik, akár jelentős hőmérséklet- vagy nedvességingadozás ellenére sem változtatja térfogatát vagy tömegét, így tökéletesen egymáshoz illeszkedve, gyorsan és egyszerűen épülhet belőle tartós tető.
STABIL TETŐ, TARTÓS VÉDELEM – VIHARÁLLÓ TETŐ BETONBÓL!
A beton tetőfedő anyagok súlya nem hátrány, és nem is költségnövelő tényező – ellenben a tartós védelem egyik kulcsa. A beton cserép a vékony és könnyű tetőfedő anyagokkal szemben a szélnek jobban ellenáll. A tetőszerkezet teherbíró képességét ugyanakkor nem a tetőfedő anyag önsúlyára, hanem az időjárási hatásokra kell méretezni, hiszen a fedőanyag terhelése elenyésző a szél- és hóteherhez képest. A beton tetőcserepek vízfelvétele elhanyagolható, így tartós csapadék esetén sem növekszik a héjazat súlya.
KÖRNYEZETBARÁT GYÁRTÁS – KÖRNYEZETBARÁT TERMÉK
A betoncserepek energiatakarékos gyártása során kizárólag környezetbarát alapanyagokat használnak és maga az elkészült beton tetőfedő anyag is környezetbarát. A régi, használt betoncserepek sem jelentenek környezeti kockázatot, életciklusuk végén feldolgozhatók, újrahasznosíthatók.
5 érv a Leier tetőcserepek mellett
BETON TETŐCSERÉP A BETONSPECIALISTÁTÓL!
A Leier Magyarországon a legtöbb betonelem gyárral rendelkezik, a legtöbb és legváltozatosabb betonelemeket gyártja. Ezen épületek szerkezeteinek építésén és az épület körüli terek esztétikussá tételén kívül a vízelvezetésről, vízgyűjtésről is gondoskodhatunk. A Leier mint betonspecialista több évtizedes tapasztalatára alapozva, valamint a legmodernebb gyártási technológia felhasználásával készíti beton tetőcserepeit.
A LETISZTULT VONALVEZETÉSTŐL A HAGYOMÁNYOS ÉS MEDITERRÁN FORMÁKIG!
A Leier Granite termékvonal a modern vonalvezetésű épületek formavilágához illeszkedik és nem csupán a formát, de a színeket tekintve is. A Toscana termékvonal pedig változatos színeivel jól passzol a hazai hagyományos megjelenésű épületek hangulatához, de akár a dél-európai látványvilághoz is. A tetőcserép választék színei jól harmonizálnak a Leier díszburkolati elemekkel.
50 ÉV Garancia
A Leier a betoncserép fagyállóságára, vízzáróságára és méretpontosságára 50 év garanciát vállal. Online regisztráció, és a garanciára vonatkozó részletes leírás a garancia.leier.hu oldalon.
A LEIER TETŐCSERÉP IDEÁLIS MEGOLDÁS FELÚJÍTÁS ESETÉN IS
A Leier beton tetőcserepekkel a tetőszerkezet hajlásszögétől függően változtatható léctávolsággal, így nagy rugalmassággal, 22o-os hajlásszögtől fedhetők tetők. Gyakorlati előny, hogy a nagy felületű Leier tetőcserepekkel gyors és gazdaságos a tetőfedés akár új építésről, akár felújításról van szó. A Leier a betoncserép fagyállóságára, vízzáróságára és méretpontosságára 50 év garanciát vállal. Online regisztráció, és a garanciára vonatkozó részletes leírás a garancia.leier.hu oldalon.
LUX: TETŐCSEREPEK KÜLÖNLEGES, ELLENÁLLÓBB FELÜLETKEZELÉSSEL
A Leier tetőcserepek saját, Lux bevonatolási technológiánknak köszönhetően zárt, vízzáró felülettel rendelkeznek. Ez az alapja a kiváló vízelvezető képességüknek és annak, hogy nehezen telepszik meg rajtuk a por, a moha, és évtizedeken keresztül könnyen tisztíthatók maradnak. A Leier betoncserepek intenzív és tartós színét, UV-stabilitását az alapanyagba kevert vasoxid-alapú festék, és a kétszeres felületvédelem garantálja. A gyártás során a színezéshez a legmagasabb minőségi kritériumoknak is megfelelő festékanyagokat használjuk.
JÓL KEZELHETŐ TETŐCSERÉP RENDSZERT KÍNÁLUNK
A Toscana és Granite tetőcserép család minden színében rendelkezésre állnak azok a saját gyártású beton kiegészítő elemek, amelyek alkalmazásával a tető tökéletes látványt nyújt és amelyek az építési- és energetikai szabályoknak megfelelő műszaki tartalommal rendelkező héjazat építéséhez szükségesek. A Leier tetőcserepekkel fedett épületek alátéthéjazatának szakszerű elkészítéséhez a Leier alkalmazástechnika nyújt támogatást.
A Leier betoncserepek bevonatai
BASIC, CLASSIC ÉS EXTRA BEVONAT
A Leier Basic, Classic, Extra és Lux bevonatú betoncserepek anyagukban színezve és kétszeres felületkezeléssel készülnek. Ezek együttesen garantálják a színtartósságot, az UV-stabilitást, valamint az időjárási hatásokkal szembeni sok évtizeden át tartó ellenállóságot. A színezéshez a gyárban a legmagasabb minőségi kritériumoknak megfelelő nyugat-európai festékanyagokat alkalmazzák. A Lux bevonatú cserepek a két különböző festékrétegnek köszönhetik a kiemelkedő tulajdonságaikat. Az alapréteg biztos tapadást, egyenletes felületet biztosít a speciális magas fényű fedőrétegnek, amely a terméket különösen ellenállóvá teszi szinte minden környezeti hatással szemben. A Toscana és Granite betoncserepek bevonatához használt speciális, környezetbarát festékek a legmagasabb minőséget képviselik. A kétszeri bevonatolásnak köszönhetően a cserepek színe egységes, és a környezeti hatásoknak sokáig ellenálló. Az első bevonati rétegnek póruszáró szerepe is van, eltömíti a felület mikropórusait, a cserép anyagába a legkisebb szennyeződések bejutását is megakadályozva. A fedőbevonattal kapja meg a cserép a matt színét, ami egyúttal biztosítja a káros UV-sugarakkal szembeni védelmet is.
LUX BEVONAT
A Lux bevonatú cserepek a két különböző festékrétegnek köszönhetik a kiemelkedő tulajdonságaikat. Az alapréteg biztos tapa¬dást, egyenletes felületet biztosít a speciá¬lis magasfényű fedőrétegnek, amely a ter-méket különösen ellenállóvá teszi szinte minden környezeti hatással szemben. A Lux bevonatrendszer különlegessége a ragyogó fény, valamint, hogy évek múltán is könnyen tisztítható, és új tető érzését kelti. Emellett a sima, magasfényű bevonat elősegíti a cserepek felületéről a szennyeződések természetes úton történő távozását. A szennyeződés kevésbé tapad a cserépfelülethez, így azt a csapadék lemossa a felületről. Toscana betoncserepünk Lux bevonattal kétféle népszerű színben, sötétbarnában és feketében kapható.